2015. augusztus 14., péntek

Lencsefőzelék

Ha tél volt, előkerültek a hüvelyesek, amiket lehetett szárítva tárolni. Na nem mi tároltuk, hanem más, mi csak megvettük, beáztattuk és megfőztük. Ilyenek voltak a tarka és fehér bab, vagy lencse, vagy a feles borsó. Ezeket a főzelékeket már gyerekkoromban is szerettem, mert ezekhez lehetett kenyeret enni, így ezekkel mindig jóllaktam. Természetesen mindig került rá valami feltét, hol a levesben megfőtt hús, vagy valamilyen pörkölt, de örültünk egy tükörtojásnak, vagy sült szalonnának is.


Elkészítési idő: 50 perc
Hozzávalók: 4 adag

50 dkg lencse
5 db babérlevél
2 ek finomliszt
2 ek sertészsír
1 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
ízlés szerint almaecet
1 kávéskanál mustár
1 kávéskanál pirospaprika
1 pohár tejföl
ízlés szerint só


A lencsét babérlevéllel és sóval, kevés vízben felteszem főni. Jó ízt ad a főzeléknek egy darabka füstölt szalonna bőr, amit együtt főzök a lencsével és a tálalás előtt eltávolítom belőle.
Közben a lisztből és zsírból sötét rántást készítek, majd belerakom az apróra vágott vöröshagymát és fokhagymát. Megszórom pirospaprikával.
Ha a lencse megpuhult, a vízzel simára kevert rántást beleöntöm, elkeverem, ízesítem mustárral, ecettel.
Végül a főzelékből mert lével simára kevert tejfölt is beleöntöm, majd pár percig forralom és tálalom.
Feltétnek sült szalonnát, kolbászt, párolt húst, pörköltet kínálok, vagy bármit, amit kedvelünk.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése